Cégünk a Számviteli Rendszer Kft a QualitySoft ügyviteli, számviteli programok fejlesztésével, forgalmazásával, és ügyfélszolgálatával foglalkozik.
1991 óta foglalkozunk ügyviteli programok készítésével, és az országban a legelsők között kezdtünk ezzel foglalkozni, tehát igen komoly múlttal, és szakmai tapasztalattal rendelkezünk.
A rendszerváltás idején a frissen alakuló vállalkozások, valamint a számítástechnika elterjedése óriási igényt teremtett a számítógépes ügyviteli programok iránt. Kezdetben a gombamód növekvő vállalkozások számára a számlázási, készletnyilvántartás rendszereket készítettünk, azonban már a kezdetekkor kiderült hogy a könyvelőknek, és a könyvelőirodáknak is szükségük van az ügyvitelük gépesítésére, így 1993-tól kezdve ebbe az irányba is fejlesztettünk, majd 1995-ben az igényekre reagálva elkezdtük bérprogramjaink fejlesztését is. Innen egy lépés volt az integrált vállalatirányítási rendszer megszületése, mely azóta is a fő erőssége cégünknek. Az ügyvitel minden területére tudunk szállítani akár azonnal használható fix "dobozos" rendszert, akár teljesen testreszabott egyedi ügyviteli megoldást.
Ügyfélszolgálati rendszerünk már a kezdetektől nem a kiszállásra alapult hanem a távsegítségre, és már az Internet előtti időkben modemes távsegítség nyújtási rendszerünk üzemelt az országban egyedülálló módon, kiszállási díj nélkül.
Szintén az országban egyedülálló az az integráltság és tudás, mely ebben az árkategóriás szegmensben elérhető rendszerünkben. Olyan tudást nyújtunk más rendszerekhez képest jóval olcsóbban, mely a legjobbakkal egy súlycsoportban van, és megállja a helyét bármilyen körülmények között, és így rendszereink ár/érték aránya országos szinten is egyedülálló.
Fejlesztőink nem csak programozói, hanem mérlegképes könyvelői, bérszámfejtési tapasztalatokkal rendelkeznek. Ezen kívül fontos szempont hogy fő fejlesztőnk végzettsége rendszerszervező-informatikus. Mindezek együtt azt eredményezik, hogy a programok folyamatosan rendszerszemléletben, átgondolt tervezés eredményeképpen jönnek létre a könyvelők, a NAV, az ügyviteli folyamatok megkívánta igények alapján.
Folyamatos erőfeszítéseink gyümölcseként, mára több ezres felhasználó táborunk használja elégedetten programjainkat ebből aktív követéssel rendelkezik kb. 1500 cég, és mivel könyvelőprogram felhasználóink nagy része könyvelési vállalkozás, akik több cég ügyviteléhez használják programunkat, így rendszerünk sok-sok ezer vállalkozás ügyvitelének könnyebbé tételében vesz részt.